(Ki)szemezgetés: decemberi Burda/My picks: Burda 2010/12.

Átnéztem egyszer. Átnéztem kétszer. Átnéztem háromszor. Nagyon igyekeztem - már csak azért is, mert a férjem lepett meg vele, én nem is gondoltam, hogy már kapható az újságosnál -, hogy találjak benne valamit, amit el tudnék képzelni magamon. Nem sikerült. (Illetve sikerült, csak nem megyek vele semmire, de erről majd később.) Így vagy azt kell belátnom, nem csak én öregszem, de az ízlésem is, vagy azt, már arra sincs fantáziám, hogy belelássak valami nekem jobban tetszőt egy-egy modellbe. De legalább gyermekemnek (ha majd megnő ekkorára) szívesen elkészíteném ezt a ruhácskát és a hálóinget: 

Photo

Photo

A szobacsizmán (micsoda fura kifejezés) még gondolkodom.


Photo
Nagy szívfájdalmamra a magyar változatba nem került be ennek a kardigánnak és ennek a szarvasnak a leírása, csak a német honlapon szerepelnek, holott őket igazán el tudnám képzelni magamnak. 

Photo

Photo

Sebaj, reménykedem, hogy a januári szám inkább kedvemre való lesz. (Nem mintha mostanság bármit varrnék magamnak... de talán majd holnap... vagy holnapután... vagy a jövő héten...)
I've leafed it through ones. Leafed it through twice. Leafed it through three times. But find nothing to my taste in the december issue of  Burda. Maybe not only I'm getting older but my sense of taste too. Anyway, the girl dress and nightdress are on my to do list for Emma. I can't decide these bootes like me or not. I'm a little bit disappointed because the sweater and the crocheted deer aren't in the hungarian version of the magazin, in turn I like them - found only on the website. I hope, january issue would be other.

Megjegyzések

  1. Én ugyan még nem kaptam meg,csak a neten néztem bele,de nagyon remélem hogy az angol változatban szerepelni fog a szarvas!Nekem is ez volt amire azt mondtam,hogy ne ezt biztosan meg a pulcsi.Ha benne lesz elküldöm Neked őket.Most aztán izgulhatok....

    VálaszTörlés
  2. Aha! Én meg ezt tudnám neked (meg magamnak is;) ) elképzelni: http://www.berroco.com/exclusives/nimbus/nimbus.html Mit szólsz?

    VálaszTörlés
  3. Hónapról hónapra, évről évre gyengébb a Burda színvonala. Azon felül, hogy most ugye a 80-as évek a trend (ami szerintem giccses, stílustalan és úgy ahogy van borzalmas) az újság köszönő viszonyban sincs a normális, igényes és szép hordható ruhákkal. Szerintem semmi nőiesség nincs bennük,nincsenek szép szabásvonalak, karcsú vonalvezetések. No ez az én füstölgésem, szerencsére van miből visszamenőleg választani.
    Ajánlom figyelmedbe a Patrones spanyol újságot, kaliberekkel jobb mint a Burda.

    VálaszTörlés
  4. :o) Már régen nem veszem meg a Burdát, főleg mert abban is túlsúlyban vannak a "gyerekméretű" ruhák, az meg már a boltban se jönne rám, kár lenne szenvedni velük. :o)

    Viszont az amigurumi szarvas nem tűnik túl bonyolultnak, csak elemekre - főleg hurkákra - kell osztani meg a fejét beszűkíteni. Érdemes a fejjel kezdeni és ha az már jó, akkor a többi gyerekjáték. És ha nem pont olyan, annál jobb, mert a tiéd! :o)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Krisz! Nagyon köszönöm a felajánlást, ha át tudod majd küldeni a leírást, azt nagyon megköszönöm - plusz motiváció arra, hogy el is készüljenek -, kíváncsi vagyok, hogy benne lesz-e az angolban. Néha újságosnál belelapozok a német kiadásba, abban is több a kötés és a kreatív rész, mint a magyarban.

    Kedves Rita! Köszönöm a linket, nagyon jót választottál magunknak! Szép, egyszerű, szeretem. Fonalam is van hozzá és most épp semmit sem kötök, bár tettem sok ígéretet karácsonyra - ideje is lenne nekikezdeni -, de utána remélem ezzel folytatom!

    Kedves Enikő! A Patronest neked köszönhetően fedeztem fel!! Talán két éve lehetett, hogy láttam nálad egy ingblúzt, amit abból varrtál, utána vettem néhány számot - hosszú kutatás előzte meg, mire találtam egy újságost, ahol kapni - és tényleg tele vannak jobbnál jobb modellekkel. Jó hosszú post lenne, ha abból szemezgetnék; egyszer megszámoltam, ha jól emlékszem 17 olyan volt az egyik számban, amit bármikor szívesen megvarrnék :)

    Kedves Altair! Köszönöm a javaslatot, tényleg így már nem tűnik bonyolultnak, de az az igazság, hogy már rég horgoltam és amigurumit nem készítettem még, pedig olyan bájosak. Lehet, hogy kezdésnek keresek valami egyszerűbb figurát, hátha az elindít a lejtőn :)

    VálaszTörlés
  6. Judit, remélem nem haragszol meg, hogy megszakitom a Burda-tapasztalatokat, de egy jatékot hoztam neked, no, meg a hozzá tartozó dijat...

    VálaszTörlés
  7. Dehogy haragszom meg, nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám!

    VálaszTörlés
  8. A szarvas nekem is nagyon bejön! Judit, a barkafonal.hu-n épp most kezdődtek a Horgolósuliban az amigurumik készítését tartalmazó leckék!:)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a tippet, megnézem!

    VálaszTörlés
  10. Judit,megkaptam én is a Burdát,és benne van a szarvas is a pulcsi is.Még nem jutottam el odáig ,hogy beszkenneljem,de ha sikerül akkor elküldöm neked.

    VálaszTörlés
  11. ezer éve nem vettem Burdát, tavaly viszont előfizettem rá egy évre, már nagyon megbántam:( az elmúlt 5számban semmi, de semmi nem tetszett meg:(, ráadásul a kreatív rovatot rendszerint kihagyják vagy csak a rosszabbak kerülnek bele, ez a szarvas és a pulcsi szuper lett volna, de ugye ez a magyaroknak ennyi pénzért nem jár:( fenébe! Utoljára akkor rágtam be a magyar Burdára, mikor a címlapon hírdetett modellt csak válaszboríték ellenében küldték el:S miért? most meg már azt sem...reménykedem hogy hoz még az eljövő 7szám valami érdemlegeset, hogy ne írjam le végleg a Burdát...szerencsére régebbről vannak szép számban újságaim, igaz főleg 2002. elöttről:S

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése